2009. augusztus 14., péntek

Csak úgy spontán


De tényleg.. elegem volt a haltalanságból. úgy döntöttem, elindulok egy viszonylag jól megközelíthető helyre, ami nincs messze Nyíregyházától és a vonatállomástól sem, bárhova is érkezem. Itt jön képbe a relativitás elmélete.
A kiszemelt hely Bőcs község határában lévő Hernád folyó egy szakasza mely a térképen valóban közelnek látszott. Tulajdonképpen autóval mégcsak közel is lenne.. De vonattal érkeztem és a helybéliek utasítása szerint jártam el, mikor is elindultam "egyenesen". Ez csupán egy 2-2ésfél kilóméternyi utat takart a folyóhoz, ami a vasúti híd alatt volt legegyszerűbben elérhető. Itt nem a hozzám hasonló horgászok vannak túlsúlyban. Kb 3méteres víz és nádas, sásos partszél fogadott. Nem is kell mondanom, ez nem a legyezéshez optimális terep, úgyhogy arrébb is álltam.
A következő helyszín egy bukógát utáni szakasz, ahol elég alacsony de annál kedvezőbb vízszint mutatta magát. Egy víztisztító telep vonja el itt a vizet a fol
yótól, ami gyönyörű képét mutatta. Persze az ide vezető út sem volt rövid, de megérte a hosszas sétát. Rekord idő alatt sikerült átvedlenem az újdonsült gázlóruhámba, amivel sikeresen át is gázoltam egy sűrű szedresen, majd egy padmajra pattanva készen is álltam a halak ijesztgetésére.
Mit ad Isten, első dobásra halat húzhattam magam felé, ami természetesen nagyon megörvendeztetett a hosszú út után. aztán tapasztal
atlanságomnak is köszönhetően egyre másra zavartam arrébb a halakat és lankadtak a kapásaim. De nem úgy a kedvem! Mindent meg akartam tenni hogy jól sikerüljön ez a spontán peca. Úgy gondolom sikerült, még ha a halak mérete ezt nem is igazolta:) Az elején 10-15 centis példányok mutatkoztak, azonban ahogy elment az egyik raj, jött a másik. idővel 20-25cm-es halakkal vehettem fel személyesen is a kontaktust. A polibogarak voltak a nyerők, viszont nem hagyott nyugodni a gondolat , hogy mást nem esznek, így erőltetni kezdtem a különböző, őzszőrből kötött sedge-eket és. . bejött. Viszont a belógó fák egyike beszedett kettőt is a favoritokból. Hihetetlen domi populáció él a Hernádban, sajnos a sok küsszel békében. Elképesztő, hogy a küszök is leszedik a 10es legyeket. úgy gondolom érdemes ide ellátogatni. Na de beszéljenek a képek! Én mocsok fáradt vagyok.
Üdv.: Földi



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése