2010. május 30., vasárnap

Remete


                                 

Elméláztam mostanában többször is, hogy mivégre vagyunk mi emberek a világon. Semmi értelmesre nem akadtam gondolataimban, amik leginkább a különböző vizsgaidőpontok közt ingáztak.
Sok fontos dolog akad egy ember életében, amit ha van egy kis akaratereje és a sors is közre játszik számára, sikerül elérnie, megvédenie, vágyait megvalósítania. Ebben a rohanó és innovációkkal "teljes" világunkban mind a mellet, hogy anyagi javaink által megfelelő életteret próbálunk teremteni saját és környezetünk számára, sokszor elfelejtjük, hogy nem vagyunk egyedül ezen a kib*szott bolygón, és saját érdekeinken túl, más miliőknek is teret kéne adnunk, biztosítva nekik a megfelelő életkötülményeket. És ebben a legnagyobb hibát bizony ott ejtjük, hogy minden hatással van mindenre. Sajnos az ember természetéből fakadóan, és mind e mellet nagyon sajnálatos módon saját érdekein túl, nehezen emelkedik felül, s nézi mások boldogulását, segíti azt.
A természettel való bánásmód sajnálatos módon pont egy ilyen tényező. Megannyi dokumentáció készült már különböző formákban a természettel való negatív bánásmódra felhíívva a figyelmet, amit MI, emberek tanúsítunk felé, s mégsem ismerjük fel ezen hozzá állásunk negatív hatásait. Fiatal, leginkább horgászként definiálva önmagamat, azt is már hivatásomnak kell, hogy tartsam, hogy gyerekeimet, egy teljesen más, az átlagostól eltérő módon kell, hogy elindtsam az életben. Mert megannyi sz*rt kell, hogy átéljen az ember, ami arra ösztökélheti, hogy változtason valamit az életvitelén. Sajnos pont ez a helyzet napjainkban, legalábbis, amit én látok. És ha valaki kinyitja a szemét, és nem csak néz, hanem lát is, akkor valószínüleg hasonló látvány tárulhat majd elé. Tönkre vágjuk a környezetünket és még csak tudomást sem vagyunk hajlandók venni minderről. Természetesen van jogom kritizálni mindenkit, hiszen a mindenkibe jómagam is bele tertozik, s még sincs, hiszen általánosthatni nem lehet. Sok minden formálja az embert. Sok minden előtt állok. És állunk még. Sajnos egy ember mindezek változtatására kevés. De a generációk olyan irányba fejlődnek, amilyen irányba tereljük őket. Ezt gondolom én.
Bocsássa meg mind, aki olvassa, de elcseszett egy faj vagyunk mi emberek, és sajnos jelen helyzetben és ezen mentalitással élve nem sokáig marad fenn világunk ezen a "zöld" bolygón, ha így folytatjuk. Ezek a gondolatok csupán, de remélhetőleg minden a természetet és környezetünket kedvelő ember gondolatai lehetnének, akiknek tetteit a józan ész diktálja és önti formába, ha teheti.
A gondolatok egy szimpla hétköznap ihlette, ici picit szmog szagú város és társadalom kép hatására fordultak ki torkomból, tulajdonképp elekrotnikai papírra hányva.. törölje fel, akinek van hozzá gusztusa.

Földi

2010. május 12., szerda

Streamerek II.

Ma a zöld színek kaptak főszerepet. Sok esetben fogtam domit zöld színű és csak és kizárólag olyan wobblerrel, ami nagyobb részben zöld színben játszott. Remélem ez a streamereknél is be fog jönni!

 filctollas, zseniliás történet



vérezik a szemeneki



szárazon



vizesen

Földi

Streamerek

Ebihalféle


Streamer marabuból


Gurgler

Földi

2010. május 8., szombat

Csatis újra


Ahogy haza értem Pestről és megebédeltünk, rögtön a botjaim felé vettem az irányt. Kezembe is akadt a 2es kis pálcám és úgy döntöttem, hogy mivel nincs időm messzire menni "normális" legyes halakat kajtatni, a közeli kis csatornát vettem célba. Magas, de szép, tiszta víz fogadott, s most némi halat is adott, bár meg kellett értük küzdeni. Nem kifejezetten legyes halakról van szó, de nem volt egyszerű ezeket sem horogra keríteni.
A természet szépsége és a vízben ácsorgás, lopakodás kárpótolt.











16os parachute-ra







Földi

2010. május 3., hétfő

Aktuálisan mozgolódó legyek

Az Ecology of Commaster oldaláról minden hónapban rátalálhatunk az aktuális bogarakra, rovarokra. Ennek segítségével talán sikeresbbé tehetjük a horgászatot egy-egy hasonló karakterű légy kötésével.

Cantharis Pellucida


valami hasonló


Nedves verzió


Ez pedig bármelyik itthon élő közönséges házi vagy egyéb legyet utánozhatja

Földi

2010. május 2., vasárnap

Újra medrében a Hernád!

Bár a nagyobb halak most távol maradtak a vízfelszíntől és így tőlünk is, a kisebbekből sikerült fogni egy jópár darabot. És nem utolsó sorban egy gyönyörű, napsütéses nap horgászhattunk a visszavonult Hernádon. Reméljük, hogy csak az áradás miatti sokk, ha van ilyen, tartotta távol tőlünk a darabosabb halakat. Minden esetre, jól esett a lábadozást követő kis peca.


Épp nem fogok halat :P
































Földi