2012. május 27., vasárnap

Halak a szélben

Volt egy kis szél. Bár eddig akárhányszor kimentünk pecázgatni a patakra, mindig fújt, hol kevésbé, hol pedig viharos erővel. Most mindegyikben részünk volt, és az elmúlt hónaphoz képest rengeteget változott a vízpart és a víz arculata egyaránt. A szárazon magas fű, dudva, és a vízparton a nád is erősen növésnek indult. 




Volt, ahol fejmagas nádas nehezítette az egyébként sem könnyű dolgomat. Majd egy ember megkérdezte, -aki szivárványos öklét jött szedni, mondván a süllő azt szereti a legjobban- hogy ilyenkor is lehet ezt a legyezést művelni? Kis hallgatás után és egy nagy sóhaj közepette annyit mondtam, hogy háááát, necces. 


Nem volt sok kedvem vele beszélgetni, pedig mondta a magáét még akkor is, mikor határozottan távolodni kezdtem tőle. Közben barátosném is dobálgatta rendületlenül a tőlem kölcsönzött kis wobblerét. Valahogy bármiféle unszolás vagy erőltetés nélkül elkezdte a sportot és egyre inkább élvezi. Izgatott ha látja a halakat a vízben, ha kapása van, de lefordul, éssss enni is szereti. :) Ami egyáltalán nem baj, hiszen egészséges és néha ő is megsajnálja a kifogott halakat és visszaengedi.



Nem volt könnyű dolgunk, Alíznak a sok gubanc miatt a zsinóron, nekem pedig a folyton erősödő szél és a váltakozó fényviszonyok miatt. Mivel ha sütött a nap láttam néhány halat a víztetőn vagy kicsit lejjebb, bár azok inkább csak lassan mozgó foltok voltak, amik egyszer eltűntek, másszor mint egy tengeralattjáró felemelkedtek. Sokszor ragadta el a legyem a part menti nádas vagy éppen a hátam mögötti nagyobbacska töltésen megkapaszkodó magasra nőtt, majdhogynem fásszárú növényzet, ami bosszankodásra adhatott volna okot. 


De annyira nem érdekelt már mindez, hiszen ilyen körülmények közt is helyt kell valahogy állni. És szerintem aki ilyen helyeken megtudja oldani a dolgokat és sikerül halat fognia, az nem mák. Nem magamat akarom fényezni, hiszen sokan vannak és horgásznak velem hasonló cipőben és úgy gondolom, hogy nekünk magyaroknak és sporthorgászoknak a halfogás öröme így felértékelődik. És edződünk annyit, hogy esetleg külföldi, halakban gazdagabb vizeken és rendezettebb körülmények között is tudjunk halat fogni. És vigyázni minderre. Csak kinek inge, az vegye magára.


A sokadig rontott dobás és a folytonos küzdelem az elemekkel kis pihenőre késztetett, átsétáltam inkább bájos horgásztársamhoz és érdeklődtem, "volt e valami?". Csak mosolygott, hogy "á, semmmi", de közben éreztem a csalódottságot hangjában. Vigasztaltam, hogy bizony a horgászélet paklijában ez is benne van, és hát a halaknak is kell némi esély. Na igen. Ezen a napon valami vagy valaki nagyon védte az uszonyosokat, hiszen már a második órába léptünk, s még csak kapásig sem jutottunk. A látott halak is hamar észrevettek, amikor csápolni kezdtem a nádast a zsinórral, a véletlenül táskámban talált fonott előke mégis jól bírta a strapát. Nem is tudom honnan jutottam hozzá még a kezdetek kezdetén, akkor nem is sejtve mekkora kincs van a birtokomban. Szinte egyáltalán nem gubancolódik és baromi erős. Na végül csak megláttam egy tisztáson sütkérező kisebb domit, aminek sikerült az orra elé ejtenem a 6os polit, amire rá sem bagózott. 


Na ez aztán feldühített. Újra dobtam ekkor már egy társa is akadt, a mellé sikerült most prezentálnom, amire lassú felúszás és hörpölés volt a válasz, akasztás és ment is a ramazuri. 20centijével is örültem ennek a halnak, azonban tudtam, hogy ennél nagyobb egyedekkel is találkozhatok. Megmutattam gyorsan a zsákmányt és ment is vissza hamarjában. Tovább koslattam és nagyon óvatosan kukucskáltam ki a nádas kisebb-nagyobb nyílásain és a nád felett, hátha megpillantok egy alkalmas napos pillanatban valami torpedót. És így is lett. Csak várni kellett és lassan beúsztak úgy 10m-re elém a nagyobb halacskák, ami heves szívverést váltott ki nálam, főleg az első dobás után, mikor az egyik 40centi körüli test nekiindult a legyemnek, majd az utolsó pillanatban megtorpant és csak egy burvány jelezte, odább állt őnagysága. Sebaj gondoltam, itt portyáztok, vártam hát tovább és nem hiába. 


Ahogy megláttam a következő testet, lassan összeszedett mozdulatokkal, mindenre jól figyelve, óvatosan vízre tettem a legyet, aminek eredménye egy határozott cuppanás volt. Majd az akasztás ésígytovább. Ment volna a hínárba de az újonnan visszakapott odym nem hagyta. Érdekes, hogy már egy ideje horgászgatok az új pálcával, mégis sok betlit kísért velem. Kezembe kerül a régi társam és egyből halat fogok vele. Görbült is szépen, dolgozott a bot, ahogy kell. Lassan magam elé húztam a halat és kézbe vettem. Mutatom társamnak, vigyorog, sajnos tudom mi fog következni... Megbeszéltük, hogy ha fogunk, egyet legalább elviszünk, szépen mutat a sütőben és finom is, hát miért ne. Sok hal kapta már vissza a szabadságát tőlem, hát véget vetettem a további szenvedésének és elraktuk. 

Lassan esteledni kezdett, és elértük a horgászható helyek végét. A szél kissé mintha alább hagyott volna, azonban így is elég nehéz volt pontosan kivitelezni a dobásokat, pláne hogy tele volt hínárral a víz és a lemenő nap, vagyis inkább a fény hiánya sokszor láthatatlanná tette a hínármezőket. Innentől csak a vízfelszíni jeleket lestük és a sejtett jó helyeket dobáltuk. Volt egy-két forgás, szedés és még ugrálást is láttunk. Ezekre a helyekre próbáltunk összpontosítani. Én átmentem a túlparti túlfolyógát alá, és onnan próbálgattam elérni, széllel szemben a halakat. Nem gondoltam volna, hogy tőlem csupán 7-8méterre halat akasztok, hiszen nagyon óvatosak a nagyobb domik, de így lett. A semmiből termett ott ez a robusztus hal és sokáig nem is engedte, hogy meglássam. Néhány kirohanás után, és bár pumpálnom kellett, ne szaladjon a növénybe, szépen megadta magát és elém siklott, majd megragadva tarkóját kiemeltem. Mindezt végig figyelemmel kísérte barátnőm, és sietett is hozzám, mondanom sem kellett már nyúlt a fényképezőgép után és adta az instrukciókat, hogyan, s mint tartsam a halat. Végül úgy döntöttem beszedtük mi is a vámot, hát menjen útjára most ez a csodálatos domi. Csak remélni tudom, hogy még egyszer találkozunk legalább és nem a helyi erők gyomrában végzi. 


Ezek után még Alíz is fogott egy egészséges 15centi körüli domolykót, ami szintén visszatérhetett fajtája közé. Leültünk ekkor már majdnem sötétben a zsilip szélére, néztük a naplementét és ettől az egésztől megrészegülve kellemes fáradtság töltött el minket. Visszagondoltunk az elszalasztott halakra, azokra akik jószántunkból élhetnek tovább, és persze a következő pecát terveztük. Hiába, akit megfertőz a horgászat.. Indulás előtt még a legyezést is kipróbálta kedvesem, és nem is ment rosszul neki, tekintve hogy a zsinórból nem sokat láttunk már. Kitudja, talán egyszer... :)

Földi

2 megjegyzés:

  1. Szia. A már természetes gyönyörű képek.- No de azért hal is volt. Az is szép egészséges példány.
    Jó peca lehetett.- Húzzatok bele!
    (Mert ha én egyszer elkezdem küldeni a csúnya képeim. Külön albumot kell nyitni neki.).
    No a mókából ennyi: Gratulálok.
    üdv: János.

    VálaszTörlés
  2. Köszi!:) Szerencsére még akadt ilyen egészséges hal.
    Minden pecádról csinálgass képeket, aztán kitudja! :P

    VálaszTörlés