2010. október 11., hétfő

Hernád - 2010.10.09


Mint már rég kiderült a Hernád a legszeszélyesebb folyóink közé tartozik, bár ez többek közt köszönhető a vízkezelőknek is. Attól eltekintve, hogy a vízállás normális volt, látszottak a nyomai a napok vagy talán hetek óta tartó vízszint ingadozásnak, ami napról napra gyötri a folyót és a horgászokat egyaránt. Mint kiderült, a bőcsi zsilipesek a fent felgyülemlett vizet, minden nap délután ráeresztik az al-Hernádra. Ami talán a folyón feljebb élőknek nyugodalmat okoz, s így nem kell tartaniuk egy esetleges árvíztől, nekünk azért ez nem jó.. :P









Mindemellett a folyó most is gyönyörű volt és egy-két halat is fogtunk, bár többet inkább csak láttunk. A folyamatos vízingadozás minden alkalommal formálja a medret, így teljesen kiismerhetetlenné válik a víz.
A vízparton pergető sporttárs akasztott 2-3 csukát, amiknek mérete neccesen ugyan, de meghaladhatta a 40 centit, ennek ellenére és nagyon helyesen mind vissza nyerte szabadságát! :) Amik viszont elkeserítettek (nem csak engem) azok a folyamatos halrablás jelei voltak, lehetett az véghorog, vagy háló. Minddel találkoztunk. (Természetesen szárazra kerültek) 


Földi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése