2011. július 28., csütörtök

Gávavencsellő - 2011.07.28

Gondoltam kinézek a Tiszára, megnézem meg van e még a ladik. Kedvet kaptam madáéktól egy kis tiszai pecára. Na de ez nem így sült el.

A víz még éppen tiszta, halak is mutogatták magukat, valami mégsem volt okés. Sűrű köd ereszkedett reggel 8körül a tájra, a túlpartot nemigen lehetett látni.

Pocsolt a balin mikor melegedni kezdett, legyezve azonban nem volt sok sikerem, ahogy pergetve sem.







 Egy óra alatt meguntam, megebédeltem nyugiban, sehol egy lélek. Néhány száz méterre hatalmas küzdelemre leszek figyelmes, majd nagy reccsenés és hétszentségelés. Ketté törött a dióverő a 10es amúr alatt..
Ennyi elég is az izgalmakból, irány a Lónyay.

Majdnem Kemecse felé vettem az irányt, de aztán mégsem. Valamiért nem arra fordultam a kereszteződésben, így a gávai zsilip felé kanyarodtam. Ekkorra már a nap is kisütött, és megszáradt a trikóm is, amit sikerült eláztatnom az előbbiekben kifelejtett "bemegyek a balinos Nils Masteremért, nincs az messze" sztoriban. 






Lementem a zsilip alá. Fröcskölt a hal, evett. Mit evett, zabált. 20-30-40es domik, jászok, balinok, sügerek hajtották az ivadékhalat, pontyok pipáltak a felszínen. Valahogy mégis válogatósak voltak, kb egy óra alatt sikerült csak rájönnöm, mi is kell nekik.

Kötöm a sztrímert, dobok, lekövetés semmi. Dobok újra, a kövezett part alá, húzok kettőt, durr, agresszív rávágás, 30as domi. Egy a százból. Ennyi is volt a roham tőlük.

Ezután leeresztett, lassú csalivezetéssel sikerült 2 szép sügeret majd a peca végén egy kölyök süllőt is fognom, nagy meglepetésemre.








Agresszív mentalitás
Tüdővel a szárazon is megállná a helyét (:
Gyönyörű színek

Szevasz
Sücc



A zsilip után megálltam még a faluból kivezető úton, ami egy hídon megy keresztül. Félre álltam, lenéztem a hídról. 40es domik szedik a hínárfoltokból a kishalakat. Néhány kisebb fajtársuk bogarakat szopogat a felszínről, ők nem izgatnak. Minek raktam el a szerkót... szidom magam szerelés közben, aztán lassan lesétálok a híd lábához. A folyásirány pont nem kedvez a jobb kezemnek, ballal meg csak hadonászok. Dobok háttal, már gyakorlottan megy a dolog. A kis streamer a túloldalt a híd alat elterülő békalencsés izé szélére huppan. Behúzom lassan, nem akadok, próbálom végig sodortatni a falig, aztán lassan visszahúzni. Egy pici sügér, más semmi. Ugyan ez a játék másodszor, harmadszor negyedszer.. Kezdem unni, közben társaság is akad, valami falugazda lehet, elbeszélgetünk, kapom az infót 3kilós pontyokról. Köszi. Dobálok tovább ugyan az a séma, azonban mederközépen rávágás, erős ellenállás, ez már nem mese. Menne a hínárba, de nem engedem, lop egy kis zsinórt aztán lassan megnyugszik, jön felém. Gyönyörű hal, eddigi legnagyobb, 50körüli domim, és siklik felém, lassan a lábamnál piheg. 
Alig tartja a szája a horgot, fogom a tarkóját, emelem a partra... aztán ver egyet és kisiklik a kezem közül a sekély, tiszta vízben, szájában a csalival, leszakadva a zsinórról. Kapok utána, de minek.. Nézem, ahogy lassan tovább áll. Mintha még hallottam is volna valami szitkot a szájából.. megütött a nap. 
Irány haza, majd legközelebb.

Földi

14 megjegyzés:

  1. Gratula az első sücihez bro! szép halak

    VálaszTörlés
  2. Kösz api, legközelebb együtt toljuk! ;)

    VálaszTörlés
  3. nájsz déj uram! a nagydomit én is sajnáltam volna;)
    mada

    VálaszTörlés
  4. ezvan ezt kell szeretni... kösz! neked is grat a két napos pecához!(:

    VálaszTörlés
  5. Jó kis peca és jó képek tetszik a hely:)
    Üdv : Frutta

    VálaszTörlés
  6. Kösz haver! Lesz folytatása, nem hagy nyugodni a meglógott domi, na meg a víz is elég nehéz, kiszámíthatatlan. szenvedés itt a peca, de megéri ;)

    VálaszTörlés
  7. Istenem, de gyönyörűségesen szépek ezek a sügérek... (sóhaj)

    VálaszTörlés
  8. bizony:) holnap ismét szerencsét próbálunk, remélem nem kevesebb sikerrel.

    VálaszTörlés
  9. Egy ilyen pecához én is csatlakoznék, kisvárdai vagyok.

    VálaszTörlés
  10. Szívesen látlak, mehetünk: foldie87@gmail.com
    üdv: Földi

    VálaszTörlés
  11. Sziasztok!

    Mennénk a Tiszára Becsre.
    Kristálytiszta, alacsony (igazi nyárvégi) vizállás lenne jó.

    Ki tudja, az számokban hányast vízmércét jelent?
    És még egyéb infókat is várva :P

    VálaszTörlés
  12. Hali!
    Ismerős horgászboltos azt mondja, -200körül már igen alacsony, szóval azzal nem hiszem, hogy hiba lenne. A tisztasággal, átlátszósággal már nem tudom mi a helyzet, apad a folyó, talán megáll. Szerintem tisztulóban van.
    Próbáljatok rá, de még holnap próbálkozom megtudakolni többet.

    Üdv. Földi

    VálaszTörlés
  13. Köszi szépen.
    Remélem összejön valami.

    VálaszTörlés
  14. A Tisza Ibránynál tisztul szépen, alacsony a víz ;) fentebb se lehet rosszabb. sok sikert!

    VálaszTörlés