2010. március 22., hétfő

Vízparti történet I.

Hűvös nyári hajnal, az ébredés nehézkes, de megéri iparkodni. Gyors előkészületek, mivel az előző napi pakolás megkönnyítette a dolgát. Mosakodás, és az elemózsia elkészítése hip hop meg van, nyúl is a bot és a táska felé. Irány az állomás, hisz már csak őt várja a 4:20as vonat!
Na meg még azt a néhány korán kelő munkást, akik az állomás előtti szofiánereket látogatják, némi lélekmelegítőt remélve. Hűvös van valóban. Esőtől nedves az aszfalt, s úgy ontja a párát, mintha füstölne. Elmereng, hogy vajon a folyó is hasonlóképp eregeti magából a szürkének ható nedvességet az egyre melegedő környezetbe? Hogy az magáévá tegye, s idővel újra vissza jutassa azt, ha szomjazik tőle.
A halak minden esetre biztos szedegetni fogják érkezésekor a megannyi alacsonyan röpülő óvatlan ízeltlábút. Vagy azokat az apró szárnyasokat, amik a növényeken rekedt hajnali nedvességtől a vízbe pottyantak és riadtan kapálózva vonzzák magukhoz a számukra véget jelentő, vízből kibukkanó szájakat.

Erre várt! Már jó ideje kémlelte az eget és figyelte az időjárás jelentést, alkalmat keresve egy mielőbbi horgászatra azon a bizonyos vízen, ahová már egyszer eljutott, és az elvarázsolta örökre. Most eljött ez az alkalom és már a zötyögő vonat kocsin ülve várta az érkezést. Még utoljára átvizsgálja a felszerelést, s megbizonyosodik róla, hogy minden műbogár és légy a dobozban van. Izgatott, hiszen felfrissült a természet, tudja jól. A kedvenc uszonyosai most még jobban vonzzák, mint a mágnes. Lassan telnek a percek. Számolja a megállókat. A vonat átlépi a megye határt és már csak 3-4 megálló van hátra, na meg A tekintélyes gyalogút eltiprása. Első találkozásukkor megszenvedett vele, de megérte! Belegondolni is fárasztó, de mivel nincs még olyan meleg, hamar elfogy az aszfalt a talpa alatt. Persze, hiszen tudja mi vár rá a fák mögött. Vagy mégsem tudja? Bármilyen meglepetés érheti a horgászt a vízen, hiszen annyira gyarlók vagyunk. Mindent mi sem irányíthatunk.


A mozdony hangos kürttel jelzi az érkezést. Már toporog, várva az ajtó nyitását, s amint lassít a vonat az ajtó nyitva és ugrik is le, ahogy megállt. Egy táska és kezében a bot, ami hozzá segítette az első legyes élményeihez a nyár elején. Annyi kellett csak. Az első búrvány a légy alatt és be is oltotta ez a szenvedéllyé fajult módszer, s a halak űzése. Egy életen át elkíséri. Ezt már akkor tudta, pedig csak akkor ismerkedett a passzióval. Lassan hivatássá fajul és ezt egyre inkább élvezi. Főleg most, hogy elhalad a gyár mellett. Monoton, kreativitást nem tűrő tevékenységek sora. Látja a munkásokat, és elmosolyodik, hiszen ő velük szemben halad. A folyóhoz, ami sokáig csak egy folyó volt a sok közül. De kegyes volt hozzá, s társak lettek. Talán egy életre, ki tudja. Nem hiszi el, hogy akik minden reggel elmennek e víz mellett, nem éreznek késztetést, hogy leüljenek a partjára és figyeljenek. Annyi a csoda a környezetében, hogy betelni sem lehet vele. Bár lehet, hogy neveltetés kérdése, mégis bele kódolták az evilágiakba a természet iránti szeretetet. Csak út közben valahol elvész, eltéved, elcsábítja valami és helyébe lép más. A modern kori vívmányaink tengernyi számából egy, ami a fiatalságot egyre inkább megerőszakolja.

De most már megérkezett és hallja a vízcsobogást! Nem is tesz mást, mint leül a partjára és figyeli, hallgatja a vizet. Néha egy-egy csobbanásra moccintja a fejét és figyel, vajon mi után nyúlt a nagyfejű? Ahogy nyújtózik a nap a fák mögött egyre magasabbra, a halak is vele mozognak, s próbálnak a melegedő partoldal felé eljutni. Néha megpillantható a magasabb partról egy két sötétebb test, aztán tovaúszik. Őket már nehezebb lesz becsapni. De próba szerencse, gondolja, és már illeszti is a bottagokat egymáshoz, fűzi a vékonyodót és köti a darazsat 16osra. Jobbnak látja ezt a méretet, hiszen a múltkor megtépte egy fejes. Most nagyobb babérokra vágyik, ezért nem is a sekélyesben keresi a látott halakat. 

A mélyebb partoldalt kezdi vallatni 2 vadmálna bokor árnyékában, ahol kicsit lassul a folyam és megengedi lakóinak, hogy megpihenjenek oltalmában. Jó táplálékszerző hely ez mindemellett. Ezt az ott beállt halak is tudják, azért is vannak ott. Mert ott vannak, mint kiderül. A második dobásra hangos burvány mellett tűnik el a polifoam anyag formázta test és reflexszerű emelés a válasz. Néhány másodperc is eltelik, míg megszabadítja az akadályoktól a halat, és már a gyorsabb víz felé tendál, de mint kiderül csak egy utolsó kirohanásig telt erejéből. Az 5ös pálca megtorpantotta túlbuzgó energiáját, amit olyan ügyesen vezetett izmos testébe és közvetítette a tiszta, átlátszó vízben. Már a kezében piheg és talán megnyugodtak mind ketten. A hal érzi, hogy nem tehet már semmit, a horgász pedig, tudja. Nem lesz semmi bántódása. Vissza kell engednie, hisz ezt diktálja a józanész.

Hiszen ha mi nem teszünk a további szaporulat érdekében, akkor sajnos elvész a sok értékünk, amivel csak itt, ebben a környezetben találkozhat a jóérzésű ember. Jól ismeretes, a rabsickodás, a törvénnyel szembe szegülő halgyilkolás bár napjainkban túl életszerűnek tűnik, ennek nem kellene így lennie.
Többször megfigyelte már, ahogy a folyón keresztbe kifeszített horgok és hálók, mintegy elvágják a folyó vénáját, aminek életben maradásához szükséges mind a benne létező anyag, így a halak populációja is. Aminek, hogy ha megváltoztatjuk összetételét, az kiesik egyensúlyából és már is éheznek tovább a mészárosok. De ezt azok még sem látják be. Élni a mának. Vagy túlélni a mát? Talán okosabban is lehetne csinálni, de annyira gyerekek vagyunk még.

A következő két hasonszőrű uszonyos mihamarabbi tovaúszása ráébreszti horgászunkat, hogy saját szervezete is kívánja az energiát, így pihenésre kényszeríti. Észre sem vette és elment 3óra. A közben felforrósodott levegő és a 30celsius közeli hőmérséklet lekényszerítette róla a védelmet biztosító mellest, és már csak úgy félmeztelen lenget, gyakorta vizezve a fejét. Gyakori veszély ilyentájt a gutaütés, így vigyáz, nehogy idő előtt befejezni kényszerüljön a passziót.
Befejezve az evést és némi folyadék bevitelt, tovább állásra kényszerül, mivel a természet hangjait egy Ember zavarja meg többedmagával. A folyón lefelé veszi az irányt, s egy sekélyebb részen locsogásra lesz figyelmes…

26 megjegyzés:

  1. igaz biza;) ez igazából már egy régebbi bejegyzés új formába öntése..

    VálaszTörlés
  2. túl hamar olvastam, mert azóta frissitettél és raktál fel hozzá képeket, a kutyafáját...

    VálaszTörlés
  3. Hal-i!
    Ez egy igazi remekmű, egy horgászirodalmi gyöngyszem!
    Forrásmegjelöléssel átvehetem?! :)

    VálaszTörlés
  4. Hali!
    :) köszi, jól esik a dícséret:P Persze nyugodtan vedd át, bármit is jelent:D
    Jön majd a folytatás is ha lesz időm!
    Közben láttam feltetted a következő legyes irásom, köszi, és remélem sokan követik majd az intsrukciókat. Jó lenne látni minél több legyest a vizeken. persze csak mikor én mér megyek haza:D

    VálaszTörlés
  5. Hal-i!
    Köszönöm! Akkor a jövő héten már olvasható lesz ez az igazi remekmű a Hal-i-n is! :D De lehet, hogy még hamarabb is! :D
    Mekkora a látogatottsága a blogodnak?
    Ma spiccbottal támadtam, mert a versenyről maradt némi etetőanyagom! Jó móka volt! :D;)

    VálaszTörlés
  6. Ja, tegnap írtam neked a bothoz a Hal-i-n, ha nem tudod eladni, akkor hozd el, tesztelem, hátha jó lesz süllőzni, bár én egy 2.40-es 10-30-as Spin Blade-re vágyom, de majd kiderül, hogy mi lesz belőle! A Simi nem túl taknyolós?! Csak kérdezem, mert nem ismerem, Te meg ugye már használtad! ;)

    VálaszTörlés
  7. Ó megtisztelsz ha felrakod Hal-ira:)
    A blogot kb 120an olvasták eddig, de nekem már ez is hatalmas szám:)
    A botom, egyáltalán nem taknyolós, erős, gerinces kis pálca. Amikor vettem csukázni, erősebbet ajánlottak, de szerintem minden igényt kielégít, és ahogy ismerem, hosszú időkre nyúlik vissza a bot történelme. Süllőzni is alkalmas, bár most, hogy mondod van egy byron 10-30as botom is viszont az 3m-es, ha gondolod...
    Annyira ráálltam a legyezésre, hogy nem sajnálom ezeket eladni:)

    VálaszTörlés
  8. Hal-i!
    Az "átveszem forrásmegjelöléssel" azt jelentette, hogy kirakom a hal-i-ra, azt hittem, Te is erre gondoltál! :D Mert én igen! Mondjuk a forrásmegjelölésnek az az átka megvan, hogy néhány hülye is látogatni fogja a blogodat és írogatni fog hülyeségeket, ezért kérdeztem meg! Ha gondolod, akkor csak simán felteszem! Szerintem komolyan gondolkodhatnál az újságíráson is, ezt nem mint horgász, hanem mint hozzáértő bölcsész mondom! Nagyon jó érzéked van hozzá és a fotóid is első osztályúak! Ez nem tiszteletkör a részemről, ha nem tetszene, azt is megírnám, még akkor is, ha vérig sértelek vele! :D :D ;)
    Olyanok is írtak dicsérő SMS-t a legyes cikkeid után, akik nem írhatnak a Hal-i-ra, majd megmutatom ha jössz pecázni! :D ;)
    A Byron 3 méteres már túl hosszú, én most egy 1.80-as pálcát használok domizni, de bedobhatod, hátha el kell valakinek, orsót úgysem kell hoznod hozzá, az van nekem!
    Msn-en láttam, hogy kés alatt voltál?!

    VálaszTörlés
  9. Még nem voltam kés alatt, majd jövőhét hétfőn:) jó lenne már tul lenni rajta mert mennék lengetni akárhová is:D kinéztem már a szinvát, és jövöhéten a szerkóm is teljes lesz hozzá.

    Hát figyu, dönts belátásod szerint az írással kapcsolatban, nekem édes mindegy, hogy hol olvassák:)
    Egyébként már megofdrult a fejemben az újság írás, de nagyon sokan vannak így szerintem már a szakmában. Más részről pedig, nem lenne hülyeség össze hozni egy csak legyes lapot. fel fogom vetni a mühosz-os fórumon, illetve rákérdezni, hogy volt e már ilyen kezdeményezés. Keresni egy mecénást és kideriteni h mennyire lenne rá igény, hogy ne menjen csődbe. de az a jövő bizonytalan zenéje.:)
    orsóm van egy pár, köszi, lehet azokból is meghírdetek egy párat. fölösleges a sok használaton kívüli darab.

    VálaszTörlés
  10. Hal-i!
    Tettem ajánlatot az orsókra a Hal-i-n!
    8-ért megveszem a kettőt látatlanban!
    A csak legyes újság jó ötlet, a finanszírozása viszont gáz, főleg, hogy a sznobok között keresel partnert! :D ;)
    Istenadta tehetség vagy, én felteszem a Hal-i-ra, néhány portál barátságból átveszi és meglátod,, hogy megkeresnek majd a nagyok! Én non-profit oldal vagyok, csak lehetőséget adok neked, hogy megismerjenek a nagyvilágban, minden kötelezettség nélkül! Ha már az ellenségeim is dicsérnek, akkor az jelent valamit! Higgy nekem! :)

    VálaszTörlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  12. Hal-i!
    Csak nem rám gondoltál?!

    VálaszTörlés
  13. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  14. Csaszi!
    Szert tettél 2 jó orsóra, nagyszerű áron! :)
    A szállítást hogy szeretnéd megoldani? Úgy gondolom addig nem kérek pénzt, míg meg nem kapod a cuccokat. El mehetek esetleg csütörtökön, ha nem lesz programom és személyesen lebizniszeljük! ;)
    A horgaid sajns pesten hagytam, mint annyi mindent még, de azt is megkapod mihamarabb!

    VálaszTörlés
  15. Hal-i!
    Gábor, neved napján Isten éltessen sokáig! :D;)
    A csütörtök a holnapi napot jelenti, vagy a jövő hét csütörtököt?
    Nekem mindkét alkalom megfelelő, legalább legyezünk egy nagyszerűt! :)
    Kata! Remélem, nem sértődtél meg...! Béke! :)

    VálaszTörlés
  16. Üdv.! Itt is köszönöm!:)
    Ami az orsókat illeti, mint kiderült a robinson, fent lehet pesten, csak én úgy tudtam, hogy haza hoztam:P De mihamarabb megpróbálom haza juttatni! Ha lehetőség lesz rá, akkor most hétvégén valakivel haza hozatom! Ja és a müanyag pótdob mellé van hozzá egy fém match dob is;)
    Mindenképp szólok, ha kéznél van!

    VálaszTörlés
  17. Hal-i!
    Nem sürgős, de attól még eljöhetsz holnap legyezni egyet! Jó idő lesz, szép halakkal!:)

    VálaszTörlés
  18. Nagyon csábító, de a szerkóm a csodálatos fővárosunkban, hideg vízből pedig egyenesen ki vagyok tiltva az orvos által:P jövő hetem kórház aztán lassan csak felépülök mert már a tököm kivan, hogy itt a jóidő és maximum fotózhatok.
    De vihetek egy pergetős cuccot, aztán partról..!
    Este még írok, hogy mi lesz!

    VálaszTörlés
  19. Hal-i!
    Ezt az utolsó bejegyzésed villámgyorsan töröld ki! Legalább felavatom az új pergető orsómat! :)

    VálaszTörlés
  20. Nos rendben!:)
    Amint megérkezik holnap pestről a cumó, a fényképezőmmel együtt, indulok Bőcsre, és viszem a két orsót is! Biztos időpontot majd csak este tudok mondnai, mert barátom még bizonytalan az érkezésében.

    VálaszTörlés
  21. Hal-i!
    Semmi gond, várom a jelzésed! Akkor ma nem ütöm szét a pályákat! :D

    VálaszTörlés
  22. 230ra nőtt a látogatottsága a blognak!:)
    Valószínüleg nem csak az msn nevemben szereplő linknek köszönhetően. Hanem a hal-in megjelent irásoknak is!

    VálaszTörlés
  23. Hal-i!
    Örülök neki, hogy népszerű vagy! Az írásaid az iwiw - hal-i klubbon keresztül is népszerűsítve lett!
    Lehet, hogy a két írást egyben fogom feltenni, majd meglátom, hogy mennyire lesz hosszú!
    Holnap?!

    VálaszTörlés
  24. Bizonytalan.. valószínüleg holnap reggel tuti, h nem tudok menni, max délutánra, de még ez sem tuti. Ha mennék, mind2 orsót vinném de igy csak egy van itthon.
    Tőlem ne függjön a programod, majd szólok, ha tudok menni, telószámod ugyis megavan.:)

    VálaszTörlés