2010. május 30., vasárnap

Remete


                                 

Elméláztam mostanában többször is, hogy mivégre vagyunk mi emberek a világon. Semmi értelmesre nem akadtam gondolataimban, amik leginkább a különböző vizsgaidőpontok közt ingáztak.
Sok fontos dolog akad egy ember életében, amit ha van egy kis akaratereje és a sors is közre játszik számára, sikerül elérnie, megvédenie, vágyait megvalósítania. Ebben a rohanó és innovációkkal "teljes" világunkban mind a mellet, hogy anyagi javaink által megfelelő életteret próbálunk teremteni saját és környezetünk számára, sokszor elfelejtjük, hogy nem vagyunk egyedül ezen a kib*szott bolygón, és saját érdekeinken túl, más miliőknek is teret kéne adnunk, biztosítva nekik a megfelelő életkötülményeket. És ebben a legnagyobb hibát bizony ott ejtjük, hogy minden hatással van mindenre. Sajnos az ember természetéből fakadóan, és mind e mellet nagyon sajnálatos módon saját érdekein túl, nehezen emelkedik felül, s nézi mások boldogulását, segíti azt.
A természettel való bánásmód sajnálatos módon pont egy ilyen tényező. Megannyi dokumentáció készült már különböző formákban a természettel való negatív bánásmódra felhíívva a figyelmet, amit MI, emberek tanúsítunk felé, s mégsem ismerjük fel ezen hozzá állásunk negatív hatásait. Fiatal, leginkább horgászként definiálva önmagamat, azt is már hivatásomnak kell, hogy tartsam, hogy gyerekeimet, egy teljesen más, az átlagostól eltérő módon kell, hogy elindtsam az életben. Mert megannyi sz*rt kell, hogy átéljen az ember, ami arra ösztökélheti, hogy változtason valamit az életvitelén. Sajnos pont ez a helyzet napjainkban, legalábbis, amit én látok. És ha valaki kinyitja a szemét, és nem csak néz, hanem lát is, akkor valószínüleg hasonló látvány tárulhat majd elé. Tönkre vágjuk a környezetünket és még csak tudomást sem vagyunk hajlandók venni minderről. Természetesen van jogom kritizálni mindenkit, hiszen a mindenkibe jómagam is bele tertozik, s még sincs, hiszen általánosthatni nem lehet. Sok minden formálja az embert. Sok minden előtt állok. És állunk még. Sajnos egy ember mindezek változtatására kevés. De a generációk olyan irányba fejlődnek, amilyen irányba tereljük őket. Ezt gondolom én.
Bocsássa meg mind, aki olvassa, de elcseszett egy faj vagyunk mi emberek, és sajnos jelen helyzetben és ezen mentalitással élve nem sokáig marad fenn világunk ezen a "zöld" bolygón, ha így folytatjuk. Ezek a gondolatok csupán, de remélhetőleg minden a természetet és környezetünket kedvelő ember gondolatai lehetnének, akiknek tetteit a józan ész diktálja és önti formába, ha teheti.
A gondolatok egy szimpla hétköznap ihlette, ici picit szmog szagú város és társadalom kép hatására fordultak ki torkomból, tulajdonképp elekrotnikai papírra hányva.. törölje fel, akinek van hozzá gusztusa.

Földi

10 megjegyzés:

  1. Szia. Mint írtad fiatal vagy.De amit leírtál meg fogalmaztál nem erre vall. Nagyon sokan az idősebb generációból nem jutottak el idáig ( meg világosodás?). Őszintén remélem céljaid eléred. - És utadon támogatókra találsz. üdv.János623.

    VálaszTörlés
  2. sajnos ez van. de fő a pozitív hozzáállás :)köszi

    VálaszTörlés
  3. Kedves Gábor! Olvasva bejegyzésedet, megrökönyödtem. Valóban egyetértek az előttem szólóval, nagyon sokan vannak, akik még az én koromban sem jutottak el arra a szintre, hogy felismerjék, mennyire fontos a környezet, ahol élünk. Mindenféleképpen megjegyzendő, hogy alapvető társadalmi problémákról beszélünk. Normák, amik már elhalványulóban vannak, s mire gyermekeim felnőnek, tán már nem is lesznek. Ezért leginkább azzal kell foglalkoznunk, mi az amit mi magunk tehetünk a szebb világért. Mindenki mást. Én próbálom a gyermekeimet a leginkább erkölcsösen nevelni, hisz az ő kezükben van a jövő. Te pedig elektronizáld továbbra is ehhez hasonló gondolataidat, hisz vannak, akiknek ezeket sajnos el kell mondani, mert maguktól ezt nem tudják. De ez sem az ő hibájuk.. További sok sikert az élethez! Egy boldog apuka

    VálaszTörlés
  4. Hal-i!
    Sokáig tart még a vizsgaidőszak?! :XD

    Komolyra fordítva a szót, remek kis szösszenet, holnap át is veszem! :)

    VálaszTörlés
  5. Jó látni, hogy többek érdeklődését felkeltette a téma és hogy pozitív visszajelzéseket kapok. Szeretnénk remélni, hogy egyre többen felismerik majd, hogy valamit másként kell csinálnunk. Igen sajnos nem az ő hibájuk, hanem a miénk. Elnyom a társadalom :)
    Éljenek az erkölcsös és tudatosan nevelt gyerekek!:)

    VálaszTörlés
  6. Ó még 4 vizsga áll előttem, amit szeretnék elsőre, sikeresen átvészelni. Június közepe felé már a vízparton szeretnák morfondírozni, hogy milyen legyet is kössek aktuálisan:)
    Ha gondolod, vedd át nyugodtan.

    VálaszTörlés
  7. Éljenek az erkölcsös és tudatosan nevelt gyerekek!:) plussz még a staropramen-es korsók!

    VálaszTörlés
  8. de nem üresen;) csakis sörrel tele! az való bele!

    VálaszTörlés
  9. Hal-i!
    ...hiszen erre nevelt apád! :XD
    Bocs a szójátékért, de nem hagyhattam ki! Már kezd nekem is az agyamra menni a vizsgaidőszak, pedig engem nem is érint! Egyébként pecához valami kis frappáns patakot kell választani, mert a Hernád és a Sajó még egy jó darabig horgászhatatlan lesz!
    Ja, kitettem a szösszeneted! :) ;)

    VálaszTörlés