2012. február 26., vasárnap

Ez van

Kimentem ma kicsit szétnézni, olvadnak e már a közeli csatornák. Egy ipari park alatti részt szemeltem ki, ahogy láttam csordogált már szépen a víz. Volt is kint néhány ember, volt aki kishalat gyűjtött, volt aki csak nézte. És akadtak, akik a halfogás nem túl becses módszerét választották és csukatilalom közepén gereblyézve cibálták ki a csukákat a nem túl mély vízből. Az egyik "úriember" előtti jégtáblán jól kivehetően egy csuka fej hevert. A kiérkező haverjainak csak annyit mondott, hogy "tudod, a vidrák!". Na itt telt be a pohár és a sokadik ilyen esetet látván felforrt bennem a vér és tárcsáztam az illetékeseket.

10 percen belül meg is érkeztek és igazoltatták az ott lévőket. Én már ugyan hazafelé tartottam, mikor jött a hívás, hogy két embert igazoltattak, és a náluk megtalált csukákon lévő külsérelmi nyomok alapján és a náluk lévő felszerelésből következtetve gereblyézésről van szó. Mindez állatkínzásnak minősül, ezért úgy gondolom, hogy ha nem tudtak normálisan, a szabályokat betartva, emberségesen horgászni, megérdemlik a büntetésüket.

Sajnos csak telefonos videót tudtam csinálni, nem túl jó minőségű, de a végén jól kivehető, hogy mit is csinál emberünk.

                                            

F.

14 megjegyzés:

  1. Jól tetted. A büntetést ha lesz meg érdemlik. Meglepő hogy ilyen gyorsan kint voltak az ellenőrök. A többi már a bíróságtól függ.
    (Megélhetési bűnözés + sok gyerek).
    Azért kár hogy már az első alkalommal találkozni velük.
    üdv: János (623).

    VálaszTörlés
  2. kár bizony. valahol úgy gondoltam, rászorulnak, stb. de lehet a horgászatot rendesen is csinálni és becsülettel halat fogni. teljesen szükségtelen az ilyesfajta halgyilkolás.

    VálaszTörlés
  3. Fenntartom a véleményemet, hogy ezek ellen egyetlen hatékony megoldás van: a parton kisebb csapattal összeverni őket. Nem vagyok vérengző típus, de semmi gátlásom nincs ebben a témában.

    VálaszTörlés
  4. kemény vagy földim, és jól tetted! napalmot az ilyen állatoknak!!!

    VálaszTörlés
  5. meguntam már a tétlenséget. azért ne legyen szaporulat és legyen kevesebb hal a vízben, mert ezek a barmok nem tétlenkednek..? hát a f@szom.

    VálaszTörlés
  6. maximalis tisztelet!! felkeszült voltál, megvolt a telefonszámod, s akit felhívtál az sem volt rest kimenni. Meg kell érteni, hogy ezek az emberek azokat károsítják meg akik szabadidejükben a közösségért tesznek, a jegyet kifizető horgászokat s nem utolsó sorban a gyerekeinket, ha hagyjuk, hogy szétrabolják a természetet.

    VálaszTörlés
  7. rögtön a rendőrséget hívtam. a halőrök ilyenkor nemigen mozdulnak... egyébként maximálisan egyet értek.

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Merre van ez a víz? Mennék már kipróbálni a sügis legyet amit a börzén vettem tőled, csak a Lónyai még igencsak fagyos :(

    Peti

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jól csináltad,ezt így kellene minden becsületes természetet és halakat szerető horgásznak.Minden tiszteletem a tied.Hamarosan kipróbálom a botot amit vettem tőled.Csak igy tovább.

    VálaszTörlés
  10. nnna!:) örülök, hogy kommentelnek új emberek is! a víz, amiről szó van nyíregyházán a debreceni út mellett folyó csatorna, pontosan nem tudom, hogy mi a neve. a császári tározóból jön, ha jól tudom, és valamerre arra is megy vissza.. javíts, ki ha tévedek, még soha nem horgásztam rajta. ma voltunk arra szétnézni, ugyan azok az arcok kint voltak újra, valaki 3 úszós-csukás szerkót lógatott, a másik nem tudom pontosan mit csinált, de az sem volt kóser. úgy látszik ezeket semmi sem riasztja vissza.. teszek is fel képeket a vízről.

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Köszi az infót a vízről.:) Esetleg összehozhatnánk egy közös pecát majd valahol...?!

    Peti

    VálaszTörlés
  12. miért is ne (: ha lement a tilalom, összehozzuk! kicsit melegebb idő kéne.

    VálaszTörlés