Üdvözlet!
Azt hiszem, a kérészek rajzásának időpontjába tehető az ötlet, ami megváltoztatta a horgászatról kialakult elképzeléseimet. Illetve akkor még úgy gondoltam, hogy kialakult. Nem is kell mondanom, korán sem így volt.
Dávid barátommal már egy ideje készültünk egy jóféle legyes pecára, ami számunkra hatalmas kihívásnak látszott, mivel abszolút kezdőkként vágtunk bele ebbe a számunkra eddig ismeretlen és kis hazánkban oly kis tábort foglalkoztató horgászmódszer megismerésébe és művelésébe. Nem hittem volna ekkor még, hogy mekkora élményekben lesz részünk.
Egy unalmas, tikkasztó nyári napon, vizsgáinkon szerencsésen túl, jött az ötlet jómagam tolmácsolásában, hogy szervezhetnénk egy túrát a Bodrog folyón természetesen legyes felszerelésink kíséretében, mivel ekkor tájt zajlott a Tisza virágzás. Nagy buzgósággal kötögettem az akkor még satu és egyéb felszereléseket nélkülözve, kézzel a kérész imitációkat, amik nagy meglepetésemre eléggé élethűnek bizonyultak, de minduntalan elsüllyedtek a kádba engedett vízben.
Tulajdonképpen, mint ahogy rá is jöttünk később, csónak hiányában szinte teljesen biztosak voltunk benne, hogy kudarcra van ítélve a túra. Az ottani partszakasz és az egyéb adottságok nem voltak megfelelőek a legyes horgászathoz, így úgy döntöttünk, Dávid javaslatára, hogy ellátogathatnánk gyönyörű Eger városunkba, ahol is folydogál az Eger-patak, amit sokan halott víznek tekintettek és mindmáig haltalan víznek minősítenek. DE ez nem így van!
Szerencsénkre barátom nagyszülei egri lakosok, így a szállás is megoldottnak bizonyult, amit ez úton is nagyon köszönünk! />
„Némi” időt igénybe vevő adminisztráció után, amit a helyi horgász szövetségnél sikerült eltölteni, és nem zajlott teljesen egyszerűen, már a nagyszülőknél ebédeltünk buzgón és a helyi, tapasztaltabb horgásztársaktól információt kérve, pakoltunk is a kocsiba minden szóba jöhető felszerelést, aminek ezen a kis patakon létjogosultsága lehet.
Percek múltán már nyugtáztuk is véleményünket, miszerint ilyen gyönyörű vizet csak a horgászlapok címlapjain láttunk még eddig és égett is a tenyerünk a lengetésre. Néhány 
órával ezelőtt már szemügyre vettük a hidakról megfigyelhető vizet és a benne lévő halakon tátva maradt a szánk, még ha nem is matuzsálemi egyedek voltak. Nyírségi gyerek lévén ritkán találkoztam domolykóval és tudtam, hogy Magyarország egyik legjobb legyes halával találkozunk majd remélhetőleg igen sűrűn. Voltak köztük igen szép 25-30centis példányok is, és mint kiderült ezekhez a halakhoz már némi furfang is szükséges.
Nekünk viszont még tapasztalatunk sem volt ilyen téren, ha csak a füvön való dobálgatást annak nem vesszük. Szerintem ne vegyük. Így gondoltunk mi is, ezért egy olyan helyen kezdtük próbálkozni, amely úgy tűnt nem veszélyes legyeinkre nézve ám a sors és a tudatlanságunk ezt másképp hozta. Egyre másra akasztottuk fel a fejünk felett sorakozó bokrokra legyeinket, mint ha csak karácsonyra készülnénk. Ezeket informátorunk tanácsára kötöttük 14es tippetünk végére. Egyszóval meggyűlt a bajunk a helyzettel, amit sorra sós vízcseppek nyugtáztak homlokunkon.
Azonban hibáinkból egyre gyorsabban tanulva, természetesen halak reményében, koncentrálva, sikerült néhány apróbb domit partközelbe segíteni és „ez az első halam” pózzal lefotózva vissza helyezni éltető elemükbe. Azt hiszem ezt nevezik a horgászberkekben olvasottabb írók „beoltásnak”. Mert bizony beoltódtunk. S mihelyt a halak rájöttek a turpisságra, arrébb álltak. Ahogy ezt aztán mi is tettük, s felfelé indultunk a folyásnak.
Igen érdekes látványosságok lehettünk eme gyönyörű város utcáin, amit a mellettünk elhaladó járókelők tekintetéből olvashattunk le. Nemigen látni erre felé ilyen gumicsizmás fiatalembereket valami furcsa horgászbottal és orsóval kinéző tárgyal a kezükben a patakot vizslatva. 
Tudomást sem vettünk róluk, hiszen nem divatolni jöttünk. Mi bizony legyezünk! S ezt egy jó párszor tudatosítottuk is magunkban sűrű mosolygások közepette „megfogyva bár, de törve nem”. Hiszen még hosszú szakasz állt előttünk, amit semmiképp nem hagyhattunk meghorgászatlanul. Fáradtak voltunk ez tény, azonban újabb szedéseket figyelhettünk meg egy csodás park mellett, amit a patak választott el a strandtól. Nyomban a vízparton álltunk, s testvériesen megosztozva a szűk helyen rögtön dobálni is kezdtünk a látott mozgások irányába. Polifoam bogaraink sűrűn csattantak a vízen, némi rutinnal most már a kisebb-nagyobb tisztások szélére ejtve fogtuk is szép számmal a 20cm-t meg nem haladó, ámbár annál nagyobb élményt nyújtó halakat. Persze a parton ácsorgó vagy éppen csak sietve elhaladó emberek vigyorogva sétáltak tovább foglalatoskodásunkra érdekes megjegyzéseket téve. Továbbra sem izgatva minket, hiszen az első legyes élményeink közepette találtak minket, s nem tudhatták, hogy amíg ők rohannak, nekünk megállt az idő, csak a víz csordogál, s benne a halak, amiket mi annyira tisztelünk.
Ahogy horgászgattunk tovább, észrevétlenül Dávid mellé lopózva egy kritikus szemmel figyelő hasonló korú srácra lettünk figyelmesek. Korát talán még jól saccoltuk, viszont mint kiderült igen nagy tapasztalattal rendelkezik a legyes horgászat terén, s rögvest beszélgetésbe elegyedtünk. Saját készítésű bambusz botjaival igen sok halat kiparancsolt már a különböző országokban folydogáló és álló vizekből egyaránt, így örömmel hallgattuk észrevételeit, tapasztalatait. Rögtönzött dobás órát is tartott nekünk, amit mindmáig odafigyelve próbálok hasznosítani.
Gumicsizmámban folydogáló, felmelegedett vízben tapicskolva –mert ugyebár „ez csak egy patak”, nem számítva a kisebb nagyobb gödrökre, amiket sikeresen megtaláltam gyakorta különböző cifrákat mormolva orrom alatt, folytattuk utunkat felfele a patakon, keresve a jobb helyeket. Viszont városi szakasz lévén elég nyüzsgő élettel találtuk szembe magunkat, amit nem feltétlenül egy vadregényesnek gondolt túrán szerettünk volna megtapasztalni. Végülis megpróbáltuk kizárni a körülöttünk zajongó emberek és járművek hadát és csak a pecára koncentrálni, aminek sikerét folyamatos kapások nyugtázták.
Néha megpillantottunk néhány apróbb, telepítésből származó pisztrángot is gyorsan cikázva a partszélben. Öröm látni, hogy az itteni vízkezelést gondosan végzik, s nem hagyják elveszni az értékeket sem a vízben, sem pedig körülötte. Néhány flakontól és zacskótól eltekintve, amit valljuk be manapság már semminek veszünk vízpartjaink zöldjében, sajnos egy a patakba ömlő szennyvíz befolyóra lettünk figyelmesek, aminek elvezetése úgy gondoljuk más módon is megoldható lenne. Nem szennyezve így ezt a gyönyörű tiszta vizet, amiben kényelmesen elférne egymás mellett a vízminőségre kényesebb pisztráng és a domolykó is.
Lassan alkonyodott, mikor az utolsó hídhoz értünk az aznapi túránk során. Nem sokat teketóriáztunk, repültek a bogaraink az ígéretesebb helyekre. És itt sem vallottunk kudarcot. Ezek a halak vagy ennyire éhesek vagy mi csinálunk valamit nagyon jól. Én az előbbire szavazok. De tény, hogy a hídon megálló, munkából haza felé gyalogló emberek miután haltalannak titulálták a vizet, rögvest szemtanúi lehettek, ahogy Dávid barátom egy szebb 20cm fölötti példányt akaszt, s elmondására ezt már orsóval fárasztotta. Az események láttán csak legyintett a három öreg és haza felé vagy éppen a kocsmának oly csúnyán becézett közösségi házho’ vették az irányt.
Mi pedig a helyi lakosokhoz hasonlóan, ahogy az ismert szólásmondás is tartja: nyugtával dicsértük a napot! Na meg persze rengeteg szép hallal, s velük együtt csodás élményekkel, amiket csak most kezdtünk felfedezni. Viszont ez még csak a túránk első napja volt és kitudja mi vár még ránk a városon kívül, ott ahol a vadszőlő nyílik, s dzsungelt fed fejünk fölé, oltalmat és élelmet biztosítva ezzel e csodaszép kis víz lakóinak.
Üdvözlet: Földi voltam.
Folytatás következik…
Második nap...
Először is szeretném megragadni eme alkalmat, hogy bemutatkozzak. Király Dávid vagyok és én lennék ama másik lelkes természet járó, fotós és nem utolsó sorban horgász aki Földi barátom mellett ide írni fog.
A második napot nagyon vártuk mert az első nap sikerei után be voltunk oltva. Minden percben a horgászatról beszéltünk, és szőttük a nagy terveket holnapra. Arra jutottunk, hogy most a városi részt mellőzzük és rögtön az ipari park és az alatt lévő szakaszt kezdjük el vallatni. Reggel össze szedtük a holminkat és útnak is indultunk. Az ipari park hídjánál megálltunk, összeszereltük a pálcát és nekivágtunk a bokroknak.A patak gyönyörű volt sokkal szebb mint mi azt valaha is gondoltuk volna. Tiszta, átlátszó vize és érintetlensége, teljesen magával ragadott bennünket és tíz percig csak a vizet és a körülölelő természetet csodáltuk. Én persze kattogtattam is
gyorsan egy kicsit a gépemet, mert a blog létrehozását már akkor tervbe vettük. A gyönyörködés után pedig elkezdtünk gondolkodni, azon a tényen hogy itt bizony be kell állni a vízbe, mert a partról való horgászás szóba sem jöhetett. Miután mind a ketten bent álltunk a vízben és dobni kellett volna, rájöttünk még így sem lesz egyszerű a horgászat mert a bokrok nagyon a fejünk fölé lógtak. Elosztottuk a helyet majd neki veselkedtünk. Kisvártatva nekem jelentkezett is egy hal ami meglepetésemre nagyon küzdött. Éreztem, hogy az eddigieknél jóval nagyobb hallal van dolgom, és így is volt egy szép 20-22cm-es domi lett a vége. Eleinte Gabi haveromnak nem kaptak de aztán ő is zsákmányolt 4-5 halat a szebbikből. Megvitattuk hogy tovább állunk, de előtte pihenünk egyet. Nem gondoltuk, hogy még csak most jön a "Nagyja". Elindultunk Andornaktája felé azaz a folyás iránnyal megegyező irányba.
Megérzésünkre hall
gatva lekanyarodtunk egy kis utcába és mentünk a patak felé. Elsőre megtetszett a hely, és gyorsan pattantunk ki a kocsiból. Szétnéztünk, és találtunk egy-két ígéretes helyet, de meghorgászása kétséges volt. Ekkor csobogásra lettem figyelmes és elindultam a hang irányába, és egy kis oázisra leltünk egy gyönyörű zubogóval. Nem haboztunk három perc elteltével már susogott a bot fogtunk innen is pár halat de nem adott túl sokat és nem értettük miért. Pihentünk egy kicsit és Gabi haverom elővette ultralight pergető szerkóját mondván hátha...
Bejött! Sorra fogdostuk a domikat a vízesés alól, pihenésnek jó volt, mert ami azt illeti jól elfáradtunk már a sok suhangatásban. Innen is tovább álltunk mert időnk fogyott és még hátra volt a patak fele.
A következő hely szintén egy híd lábánál volt. Ahogy átmentünk a hídon és megláttuk a vizet, rögtön tudtuk ez lesz a nap helye. Csak a pergetőbotot vittük le mert úgy gondoltuk nem alkalmas a hely legyezésre. Földi kezdte a dobálást és az első jól sikerült dobásra akkora rávágás érkezett, hogy nem hittünk a szemünknek. Egy igen szép, 28cm-es domival ---> ajándékozott meg minket ez a kis patak. Majd egy fél órán keresztül vallattuk a vizet pergetve. Halanként adtuk egymásnak a botot. Ami azt illeti nem unatkoztunk mert szinte minden dobásra érkezett hal, 20cm-es átlaggal. Ám fél óra elteltével, a halak el kezdték sejteni hogy valami nem stimmel, és le is állt a mozgás. Így hát mi is mondtuk magunknak: MOZGÁS tovább!!!
A nap legutolsó helye az a zsilip előtti szakasz volt. Ez a hely szintén nagyon tetszett és egy könnyű legyes gyakorló pályának ígérkezett. Nem lett az mert a szél nagyon megnehezítette helyzetünket és sajnos hal sem nagyon akadt. Csak egy-kettő az aprajából. Nem csüggedtünk sokáig mert fentebb mentünk és ott próbálkoztunk tovább. Itt már csak pergetve mert a szél és a fáradságunk ellehetetlenítette a legyezést. Innen csak hogy nyugtával zárjuk a napot, még 5-6 db. 15cm körüli domit még kiszedtünk.
A következtetéseket levonva, egy nagyon szép vizet ismerhettünk meg. Bár egy városi patak, de jók az adottságai és viszonylag szép a környezete is. Sajnos találkoztunk egyszennyvíz befolyóval ahonnan a szennyvíz tisztítatlanul folyt a patakba. Ez elszomorító látvány és büdös, undorító szaggal jár. Úgy gondolom hogy a XXI. században egy megyeszékhelynek a vezetőségének erre oda kéne figyelni. Ha nem is a környezet és miattunk, de legalább a turisták ( azaz a pénz ) miatt. Ami a kommunális szemetet illeti össze szedtünk egy keveset, de viszonylag kevés találkoztunk.
Volt még egy negatív dolog a túránk során, mégpedig a jegy beszerzése. Igen nehézkes és időigényes. Nem gondolom, hogy a 14:00-16:00-ás nyitvatartási időpont a legmegfelelőbb, de ezt persze lehet csak én gondlom így. Csak egy példa ha valaki nem egri és el akar menni horgászni a patakra egy napot. Akkor előző nap el kell mennie beszerezni az engedélyt, mert 14 óra után hová megy szerencsétlen horgász horgászni.
A másik és ez egy kérdés is lenne, mert ezt nem értettem sajnos az egyesületnél. Ha egy külföldi kedvet kapna egy kis legyezésre a patakon, le kell tennie a horgászvizsgát? Majd ha ez sikeres, akkor be kell lépnie az Egri HE-be, hogy megkapja az országos engedélyt, és csak ezek után válthatja ki a területi engedélyét a patakra? Remélem érthető, a kérdésem mert az Egerben hallottak után ezt szűrtem le:
-érvényes országos engedéllyed csak akkor lehet ha meg van a horgászvizsgád és ha tag vagy valahol
Na most melyik külföldi turista tag valamelyik egyesületben? Melyik külföldi turistának van magyar vizsgája? Valamint ideje kivárni mind ezt. Miért kell neki tagnak lennie valahol hogy országos engedélye legyen?
Ezzel le is zárnám mondadómat remélem ezt a témát meg tudjuk vitatni.
üdv.: Dávid
Ezek nagy százalékban őzszőr sedge-ek voltak 10es méretben. De a sötétebb aranyfejes nimfák is bejöttek Dávidnak, nekem nem produkáltak halat. Egy nagyobb téglát a vízben, felfordítva sok apró lárva és rák mutatta magát. Ennek alapján kötöttük a nimfákat és bejött.
Lejjebb autózva behajtottunk egy tanya félére, s ott folytattuk a patak vallatását. Változatos vízzel akadt dolgunk, mély és sekélyebb részek váltakozásával. Innen is fogtunk egy pár halat, de ahogy követtük a folyást egyre gyérebb lett a fogás így nem maradtunk sokáig. Dávidnak szakított egy jobb hal, nekem pedig csak leakadt. Az átlag 18-23cm között volt, de így is hatalmas élménynek bizonyult egy ilyen kis vízből.
A peca végén megállapodtunk, hogy beszerzünk legközelebb mindeketten egy-egy patakosabb botot. A bokrok alá nem volt könnyű beejteni a legyet. Pedig a nagyobbak ott pihentek! Megettük a maradék csoki mikulást és el is indultunk, hiszen nekem indult a vonatom. Persze csak egy kiadós kései ebéd után:) Köszönjük a nagyszülőknek újra!
Ezek nagy százalékban őzszőr sedge-ek voltak 10es méretben. De a sötétebb aranyfejes nimfák is bejöttek Dávidnak, nekem nem produkáltak halat. Egy nagyobb téglát a vízben, felfordítva sok apró lárva és rák mutatta magát. Ennek alapján kötöttük a nimfákat és bejött.
Lejjebb autózva behajtottunk egy tanya félére, s ott folytattuk a patak vallatását. Változatos vízzel akadt dolgunk, mély és sekélyebb részek váltakozásával. Innen is fogtunk egy pár halat, de ahogy követtük a folyást egyre gyérebb lett a fogás így nem maradtunk sokáig. Dávidnak szakított egy jobb hal, nekem pedig csak leakadt. Az átlag 18-23cm között volt, de így is hatalmas élménynek bizonyult egy ilyen kis vízből.
A peca végén megállapodtunk, hogy beszerzünk legközelebb mindeketten egy-egy patakosabb botot. A bokrok alá nem volt könnyű beejteni a legyet. Pedig a nagyobbak ott pihentek! Megettük a maradék csoki mikulást és el is indultunk, hiszen nekem indult a vonatom. Persze csak egy kiadós kései ebéd után:) Köszönjük a nagyszülőknek újra!
