2010. szeptember 2., csütörtök

Hernád - 2010.09.01


Elsejei mérleg: reggeli enyhe idő után erős lehűlés, szakadó eső némi szünetekkel, majd újra mint ha dézsából...
Ennek ellenére első dobásból akadt egy 30as domi, amit még 3 kisebb társa követte, s mivel a legutóbbi áradás átalakította mind a partvonulatokat, mind pedig a medret, az ezt követő egy órában küzdöttem az életemért, hogy ne szívjon le a puha homokkal telt meder. Persze ez erős túlzás, de egy óra haltalanság szakadó esőben próbára teszi az ember türelmét. 
Aztán beázott a telefonom is miért is ne.. A hídon aztán újra megteltem reményekkel az ott pihenő halak látványától, s némi dzsungelharc után már a vízben tapogatóztam biztos talpalatnyi hely reményében, dobásra lendítve a botot. Hídláb előtt landolt bogár torokban és megvan a következő 30feletti dommer. Az itt lévő kis medencéből még további 6 hal került ki, nem érdemes ezeket a helyeket kihagyni.
Később még megnéztünk egy pár helyet Csaszival, de a sűrűn hulló esőcseppek már elviselhetetlenné tették a pecát és a halak is megérezhették a lehűlést, mert mind eltűntek. 
Mindent összevetve egy remek pecát hoztunk össze és még csak tüdőgyulladást sem kaptam! 






























Földi

12 megjegyzés:

  1. Hal-i!
    Ne rinyálj, tegnap "csak" az eső esett, mára kapott +50 cm vizet az al-víz, amely olyan zavaros, mint amikor direkt téged vár pecázni! :XD ;) A fotók piszkosul jók, de legalább most már tudom, hogy miért... :) meglátszik, hogy Kata mellett szocializálódtál egy ideig... :XD ;) :$
    Nagyon szépen köszönöm a legyeket, de sajnos, a fent említett okok miatt nem tudtam tesztelni őket..., no, majd este a Sajón!

    VálaszTörlés
  2. Hal-i!
    Isten Császársága a legyeid, a Sajó ontotta a szebbnél szebb domikat... Köszönöm! :) ;) Legközelebb feltétlenül meghorgásztatom veled ezt az új pályát, hihetetlenül jó! :)

    VálaszTörlés
  3. Hal-i!
    Ha nekem szólt a kérdés, akkor felőlem bármikor! :XD Ha küldesz privátban állami jegy számot, akkor előre megveszem neked a napijegyet, hogy azzal se kelljen elvenni a drága időt a pecától! :) ;)
    Most egyértelműen Sajó, de az al-Hernád sem piskóta..., de erről Földi művészi fotói is jól tanúskodnak. :) ;)

    VálaszTörlés
  4. szep ez a hernad, jok a kepek!

    peace

    large

    VálaszTörlés
  5. üdv urak!
    ha lesz vmi jobb vízállás még a tél beállta előtt akkor szívesen elkalauzolunk titeket Csaszival!
    kösz a bókokat!;)

    VálaszTörlés
  6. Hal-i Földi!
    Jó már a telód?!
    ... én senkire nem erőltetem rá magam, de ha igénylik, szívesen segítek bárkinek... :)
    A Sajó nagyon jó, az al-Hernád árad és egy jó darabig nem horgászható legyezve... :(

    VálaszTörlés
  7. Hal-i!
    Már 1 méter + víz van az al-Hernádon... :(
    Nem tudtam leszedni a videót, nem engedte a vírusirtóm, de az sem engedi magát letörölni :O (Vipre próbaverzió) Próbáld már meg Te levenni és átküldeni, ha nem gond! :) ;)
    Nagyon kellene a slide-hoz! :$

    VálaszTörlés
  8. fuuu Hali! ne haragudj de nem volt normális internet kapcsolatom valami vírus miatt. megpróbálom elküldeni így utólag a vidit!

    VálaszTörlés
  9. Hal-i!
    Köszönöm előre is! :)
    Az al-Hernádra a jövő hétre első fokot jelez, láttam reggel a regionális híradóban, hogy a szlovákok pénzhiány miatt elengedik a "felesleget"! :O
    A Sajó viszont nagyon jó, bár egy kicsit zavaros, de pergetni Isteni... :) Éppen pezsdül... és nem jelez nagy vizet rá a Hydroinfo.

    VálaszTörlés
  10. nemhogy nem tudok internetre jutni de még a videót sem engedi lejátszani:DD készvagyok... ha feljössz valamikor msnre, talán megpróbálhatom átküldeni úgy!
    most ráállok kicsit a streamerekre és megpróbálok csukázni kicsit, ha engedi az idő. amelyik működik majd többet kötök;)

    VálaszTörlés
  11. Hal-i!
    Ha fent vagy MSN-en, csörgess meg és akkor én is bejelentkezem... egyébként van megosztási mappánk, elég, ha abba belehúzod... :)
    A streamerek engem is lázba hoznak, kimerítő beszámolót kérek! :XD

    VálaszTörlés